Mint mát többször említettem holnaptól indul a diéta. Ennek megfelelően az edzésterven is fogok változtatni, persze nem azért, mert a diétához más edzés kell, mint a tömegnöveléshez, hanem csupán azért, hogy az izmokat összezavarjam. Az eddigi teljes test edzés helyett két edzésnap lesz - egy alsótest és egy felsőtest nap. Minden második napon lesz súlyzós edzés, a köztes napokon pedig kardió. A kardiót azért iktatom be ilyen hamar, mert észrevettem, hogy elég satnya az állóképességem és ezen javítani szeretnék.
Nézzük az edzésbeosztást:
Alsótest
- Thruster (ez egy egésztest gyakorlat, majd még írok róla)
- Guggolás gépen
- Lábnyújtás
- Combhajlító
- Hipernyújtás
- Vádli ülve
- Has
Felsőtest
- Lehúzás tarkóhoz
- Döntött törzsű evezés
- Szűk fogású húzódzkodás
- Nyomás ferde padon
- Nyomás fekve egykezesekkel
- Tolódzkodás gépen
- Szamár vádli
A már korábban bemutatott H.I.T. elvei szerint edzek, vagyis kis volumennel és nagy intenzitással. Ez annyit jelent, hogy gyakorlatonként 2 munkasorozat lesz, viszont ezek bukásig, illetve bukáson túl (erőltetett ismétlés, részismétlés módszerekkel).
Az is jól látszik, hogy szinte csak összetett gyakorlatokat használok. Kivétel a vádli és a combhajlító, mert ezek le vannak maradva. A lábnyújtás azért került be, mert ősidők óta nem végeztem, így ad egy kis új ingert, de idővel majd lehet, hogy lecserélem egy összetettebbre.