Kis változásokat eszközöltem újfent az edzésben. Ezúttal nem a gyakorlatokon változtattam, hanem a sorozatok számán. Korábban úgy kezdtem neki, hogy 2 munkasorozat volt (ami ugye bukásig vagy bukáson túl megy). Azóta viszont rájöttem, hogy semmi értelme 2 ilyen sorozatnak. Ha 1 sorozatot maximális intenzitással, 200%-al végzek, bukáson túl (pl. ismétlések bukásig, majd 3-4 erőltetett ismétlés), akkor azt már úgysem tudom megismételni. A következő sorozatnál nem lehetséges még egyszer ugyanakkora intenzitást elérni vagy, ha mégis lehetne, akkor kisebb súllyal vagy kevesebb ismétléssel. Viszont nyilván nem adna semmi pluszt, ha egy intenzív nagy súlyos sorozat után újra elvégezném ugyanazt a sorozatot kisebb súllyal. Ez inkább csak a regenerációt hátráltatná.
Idézet egy Dorian Yates interjúból:
K: Tehát ha az első bukásig tartó sorozat után tovább terhelnéd az izmot, lényegében a cél ellen dolgoznál?
DY: Igen, ha végigcsinálod azt az egy sorozatot, és ténylegesen az abszolút határig elmész, akkor az hatékony stimulust és megfelelő intenzitást fog jelenteni. Vagyis a megismétlése már igazából nem ad semmi pluszt, ráadásul még több stresszt is okozhat, mint amiből a test képes felépülni, azaz lassulhat a regenerációs folyamat, anélkül pedig nem lehet növekedni.
http://body.builder.hu/magazin.htm4?url=/testepites/klasszisok/dorian-yates-az-edzesrol-1-resz